
Apám mindig csak annyit mondott mikor a születésem körülményeiről kérdeztem, hogy puskával a kezemben születtem. Természetesen ezt sosem hittem el neki. Gyerekként egy ideig játszadoztam a gondolattal, hogy ez mégis mennyire menő már, de aztán hamar apám költői túlzásainak ládájába hajítottam ezt is, a többi közé. Nem unatkozott azonban a gondolat, akkoriban ugyanis voltak társai bőséggel, olyanok, amik később szépen lassan elkezdtek kimászni onnan. Egy dolgot tudtam még a születésemmel kapcsolatban, azt, hogy anyám az életét hagyta ott az enyémért cserébe.
Évekkel később, mikor már javában túl voltam az első magömlésen, és mellesleg már sokkal nyitottabban gondolkodtam a világ dolgairól – megnyitották az elmém, amihez nem kérték a beleegyezésem – tudtam meg egy s mást a világra érkezésem körülményeiről. Egy beszélgetés alkalmával, apám egy régi barátja és „munkatársa” kicsit jobban eleresztette magát. A hozzávalókat én szállítottam a legközelebbi nonstopból. Ezek szerint apám mégsem blöffölt akkorát, hacsak nem az öreg haver is túlzott kicsit két böfögés között. Bár azt mondják, hogy a részeg ember az őszinte ember.
Kemény este volt, ő is és a fater is fiatalok voltak még, szerencsétlen anyám meg még náluk is fiatalabb. A kocsi hátsó ülésén jöttek rá hogy baj van, amikor elfolyt az a bizonyos magzatvíz. Én voltam az jelentem, lehet, hogy megszagoltam hova is készülök éppen, és ijedtemben magam alá vizeltem. Az autó száguldott és mondanom sem kell, hogy nem a korházba igyekeztek. Anyám üvöltött a hátsó ülésen, apámék pedig az elsőn. A Duna épp áradt, ezért lezárták a rakpartot, de ilyen helyzetekben ez senkit … Olvass tovább