Vélemények és élmények a 28. KalandorKrónikákról
Anteryn kapui ugyan becsukódnak mögöttünk és magukra hagyjuk különös lakóit (egy időre biztosan), de a szintlépések mellett és a zsákmány mustrálása közben érdemes alkalmat keríteni arra is, hogy az élményeket megosszuk egymással, kit merre és hogyan fogadtak az egykori erv királyság koronavárosában, mit hallott és tudott meg, merre folytatta útját és úgy általában milyen élményei voltak.
A visszajelzések nekünk is sokat segítenek abban, hogy legközelebb még jobb, nektek (ugyanígy vagy még jobban) tetsző rendezvény lehessen a soron következő Krónikák egyalkalmas. A kalandmodul szerdán kerül ki a honlapra. Legközelebb pedig a Regélő Főnixen találkozhatunk, ami egyszerre zárja le idei évünket és nyitja meg a következő esztendőt. Reméljük azon vagy az aztán következőkön (Kardok Ünnepe, Fanfár a Hősökért, Sárkánymonda, Hullámkirály és persze a Vándorkrónikák Nyári táborunk) ismét minél többetekkel találkozhatunk.
Addig is jó kalandokat, kellemes ünnepeket és sikerekben gazdag új esztendőt kívánunk!
CXXXI (131.) Hírlevél – Egyenes úton Anterynbe …
Ha még nem kapsz tőlünk hírlevelet rendszeresen, de szeretnél, ITT tudsz rá külön feliratkozni.
Jelentkezett csapatok
Közhangulatkeltő novella
28. KalandorKrónikák – 2024. november 30.
*A rendezvény betelt, további jelentkezők várólistára kerülnek*
Részletek és információk a jelentkezésről
Karakteralkotás // Kalendárium (P.sz. 3723)
Csapatkereső // Közhangulat keltő novella
Csapatkereső a 28. Kalandorkrónikákra
Ebben a bejegyzésben tudtok csapatot keresni és magatokat (és/vagy karaktereteket) bemutatni leendő játékostársaitok számára. A rendezvényre való jelentkezés a október 17-én kezdődik el.
“Ahol egy kalandozó van … ott előbb-utóbb feltűnik több is.” Az ősi bölcsesség módjára ebben a bejegyzésben van mód csapatot verbuválni, illetve pótolni a hézagokat a csapat soraiban. Érdemes elérhetőséget is írni a hozzászólásokhoz a könnyebb kommunikáció végett. Jó csapatkeresést kívánunk.