Kalendárium P.sz. 3723

A cégéren két tornyos épületet köt össze szivárványszínű faragvány. A helyiek jól tudják, hogy hideg sert és meleg ételt, szívélyes vendéglátás vár rájuk e jel alatt, az Arany Híd fogadóban. Sokan fordultak már meg itt az évtizedek alatt, az utóbbi időben azonban még többen menekültek ide. Hang-Har városa az utolsó megálló Új-Pyarron előtt az Államszövetség belterületei után, ahová tavaly betört a nomád és dúlt, pusztított.

Kalendárium: P.sz. 3721

A Shanice bércei között álló kolostorba nem indulnak karavánok és innen sem gyakran lépnek ki a szerzetesek. Munkájuk csendes, olykor magányos. A celláikat elválasztó folyosókon száraz levél zörög csak, s olykor egy egy fiatalabb akolita komótos léptei, ahogy a folyamatosan bővülő könyvtár korábbi iratait menti át az épületkomplexum egy másik évszakra kialakított részébe a nedvesség ellen. A mágikus tollak sercegése szikraként csillog a csuhások arcán, ahogy elégedetten vagy szörnyülködve olvassa a maga által leírt sorokat, hiszen az ihlet, a késztetés nem belőlük származik, hanem sokkal távolibb, misztikusabb forrásból ered…

Köszönjük, hogy idén is sokan csatlakoztatok ahhoz, hogy összeszedhessük az év krónikáját Yneven akár a rendezvényeken való részvétellel vagy otthoni játékaitok beszámolóit, kutatásaitok és kalandjaitok eredményeit megosztva velünk és így egymással. Az utóbbi kategóriába tartozók idén Nerva, Komattre, Thorun, Vampira, Kyrg, Messor, Bahamuth, Shalafi del Necro, Frosty, Ettore, Magyar Gergely és Amund. Köszönjük nekik, reméljük jövőre is megörvendeztetnek minket ás mások is történeteikkel.

Kalendárium: P.sz. 3720

A kalandozók sorsát a M.A.G.U.S. kolostorban jegyzik fel szerzetesek évezredek óta, azonban tetteikről szinte minden ynevi ivóban, fogadóban és étteremben is szó esik, ahol bárdok, igricek dalaiban válnak halhatatlanná, de legtöbbször a véletlenszerűen összeverődő vándorok, vendégek serege ajkán cserél gazdát, hogy a világban hol melyik esemény köthető legújabban a cselekedeteikhez.

Ilyen hely a Pyarron szívében, Krad szent városában, Syenas csatornasorán veszteglő Bárka is, aminek fontos szerepet jutott esztendőkkel ezelőtt és tulajdonosa tetteivel éppúgy beírta magát a város legendái közé a nevét, mint azok a kalandorok, akikről a vendégvárójának falai között parázs viták és beszélgetések folynak le. Jan van den Boomen, az első világjáró aki erről a helyről és lakóiról írt nekünk hozzjárult, hogy a tavalyi évről szóló összegző cikkünk hátterének a Bárka díszleteit használhassuk. Ezúton is köszönjük neki.

Köszönet a kalendáriumba küldő krónikásoknak: Luinak, Gacsó Lászlónak, Ishidunak, Shalafi del Necronak, Novannak, Komattrének és Merannak. Rajtuk keresztül pedig minden kalandmesternek és játékosnak, akikkel közös fantáziálásunk kitöltötte kalandokkal az elmúlt ynevi esztendőt is. Továbbra és a következő esztendőben is várjuk, hogy elküldjétek merre kalandoztatok és milyen tetteket hajtottatok végre. Ki tudja, legközelebb talán már rólatok suttognak majd egy fogadóban, mielőtt beléptek oda következő kalandotok előtt, után és közben…

CXXII. (122.) Krónikák Hírlevél – Egyszer fent …

Líthas,

***

Megrendüléssel adjuk közre, hogy Gáspár András, akit többek között Wayne Chapmanként is ismerhettünk sokan, tragikus váratlansággal, 54 évesen távozott közülünk. Olvasói, rajongói, barátai és családja gyászolja. Galaktika díjas író és műfordító mellett igaz ember, mély gondolkodó és zseni volt, rengeteg minden további más mellett. Sokan köszönhetik neki, hogy ma azok, akik. A magyar fantasztikus irodalom (sci-fi és fantasy egyformán) kikerülhetetlen és mindörökre meghatározó alakja. Köszönjük neki, hogy velünk volt és olvashattuk.

***

Kalendárium: P.sz. 3719

Az erioni Három Sárkányfi fogadóban is nagy a sürgés-forgás A Végítélet Havának beköszöntével. Vendégek, vándorok és kalandozók érkeznek a Városok Városába, hogy kitöltsék a télvízi helyeket az ilyen pihenőkben, ahol forralt bor, tiszta ágyak és meleg víz várja őket hosszú kalandok után. Ki kincseivel, ki pedig messzi földekről hozott hírekkel fizet, mert ilyenkor, Kyel havában mindkettő egyforma súllyal esik latba.

…Leülhetsz ha fizetsz egy italt nekem …

Kalendárium Felhívás 2019-re!!!

Szeretnénk jövőre folytatni régebben is népszerű cikksorozatunkat, a Kalendáriumot. Ebben havonta-kéthavonta-negyedévente összefoglaljuk azokat az eseményeket, amik a miénkkel párhuzamos Ynev világán történnek a kontinens különböző szegleteiben. Ehhez (hasonlóan a korábbi alkalmakhoz) azonban szükséges a ti segítségetek is, hogy egy valóban élő és lélegző közös világot játszhassunk és akár ezekből mások is inspirálódjanak, ötleteket merítsenek.

A Kalendárium eseményei között természetesen igyekszünk majd megemlíteni a rendezvényeinken történt események summázatát, de sokszor otthoni játékaink és írásaink történetei is megjelennek benne. Ahogy a ti otthoni játékaitok eseményei is éppúgy visszaköszönhetnek. Tehát, hogyha ti is a Krónikák.hu rendezvényeihez és moduljaihoz hasonlóan P.sz. 3719-ben kalandoztok majd és írtok esetleg beszámolót magatoknak/távolmaradott társaitoknak ne legyetek restek és küldjétek el a summázatot a gulandro@gmail.com levelezési címre is (a Tárgy mezőben jelölve, hogy „kalendárium”).

Értő kezű szkriptoraink és krónikásaink pedig az elküldött beszámolókat összevetik a M.A.G.U.S. kolostor anyagaival és olyan formában igyekeznek majd belefogalmazni a majdan megjelenő cikkekbe, hogy ti is felismerjétek tetteiteket, de adott esetben ne áruljunk el olyan részleteket, ami a kalandok újrajátszását ne tenné lehetővé. Sőt, akár egymás kalandjaira reflektálva is alakíthatjátok így életútjaitokat majd, hogy Ynev valóban a kalandok kontinense lehessen, ahol a világ sorsát és történelmét egyként formálják fegyver -és mágiaforgatók. Ahogy mindig is volt, s ahogy mindig is lennie kell majd.

Geofrámia kivonatok: Déli Városállamok, Roxen

covers_18371„Roxenbe szándékosan nem érkezhet az ember, csak ha alaposan eltévedt.”

Klasszikus ynevi helyszín kidolgozását olvashatjuk Szabó Péter tollából, amely korábban az ikonikus Démon átka című hivatalos kalandmodulnak adott otthont. A kiegészítőnek hála időben is felzárkózott a régió a P.sz. 3715-ös eseményekhez és ennek örömére ez lesz a helyszíne a következő, novemberi Örök Város Bajnokai versenymodulnak is. A készítőkkel korábban egyeztettem és beszéltem már róla, így valamelyest aszerint is alakult, hogy milyen események színterévé is válik majd ez az elveszettnek hitt városállam. Letöltés: roxen(szabopeter)kalandozok

(forrás: kalandozok.hu)

AranyTenger, avagy az Amundok Könyve M.A.G.U.S. szerepjáték kiegészítő

ATAKMegjelent az exkluzív, amundokról szóló kiegészítő a M.A.G.U.S. eredeti rendszeréhez. Az AranyTenger, avagy az Amundok Könyve (ATAK) 11 éve készült, ez alatt elsősorban az anyagok és források kutatása zajlott, de önmagában 22 évnyi szerepjátékos tapasztalatot ötvöz. A korábban már megjelent előzetes is két éves, de az idei Béke követei novellával igyekeztünk bevezetni a kiegészítő anyagait, újdonságait és az amund kultúra sajátosságait.

***

„Valahol, túl az időn és a képzeleten, még mindig létezik egy világ, melyet istenek alkottak, de emberek uralnak. Egy világ, melynek háborúit mágiával és acéllal vívják, egy világ, melynek sorsát együtt formálják bölcsek és fegyverforgatók.”

Ennek a világnak a lakói az amundok, kik évezredekre eltűntek a történelem porondjáról, hogy teljes erővel visszatérjenek a Hetedkorban és istenük, Amhe-Ramun révén lehetetlenné tegyék, hogy nevüket és fajukat többé elfelejtse az embernem. Az alábbi kötet ennek az Ősi Népnek a titkaiba enged betekintést, korábban sohasem látott részletességgel. Új fajspecifikus kasztokkal, képzettségekkel és varázslatokkal egészítik ki az eddigi repertoárt. Nem utolsósorban a kötetben szereplő Lovagok és Fejvadászok Háborúja nevű csataszimulációval lehetségessé válik a Manifesztációs Háború lejátszása éppúgy, ahogyan sok más elképzelt ütközet.

Letöltés: AranyTenger, avagy az Amundok Könyve

***

A kiegészítőben közreműködő krónikások illusztrációit és grafikáit e helyütt külön kiemelném és bemutatnám, amivel hozzájárultak az AranyTenger világának életre keltéséhez. Fekecs Máté egy dzsad mesemondó, egy teaház belső hangulatát, Gul Asghan korai arcképét és Arflo, a szakadár Krad lovag portréját jegyzi. Fazekas Árpád Alex con Arvioni képmásával erősítette a róla kialakult tehetséges ifjú titán képét. Daróczi Andrea és Herce Zoltán közösen leheltek színeket és így életet Ra’Ashe alakjába. Magyar Gergely a tőle megszokott profizmussal készítette el térképét az újonnan megismerhető világrészről.

Dzsad01Teaház02gul2ArvioniasheHirokin (MG)