A balsorsú Cloud Boohen legújabb költeményét egy küldönc goblin jutatta el Torozon Tavernájába. A hírek tanúsága szerint Krovalban rejtőzködik a nyomait kutató aszisz vizitorok elől. Egyesek szerint egy felszarvazott férj pribékjei, mások bankházak fullajtárjainak sejtik őket, megint mások úgy hiszik, hogy királyi címerrel bírva járják a megtört lelkű bajvívó nyomát. Akárhogyan is, ezt a tépett pergament még saját kezével írta alá, így biztosak lehetünk, hogy ez a saját műve és még életben van.

Létezés savanyú foltja én

E fénytelen város kies táján

Halk szóval élesztem az

Éjszaka elmúlt parazsát

Benne összeolvadni a holnappal

És kesztyűt dobni múlt napoknak

Erősebb szívvel állni a tetőknek

Gyászos földabrosza felett

Földtelen hollókirályok társaim

Mellettem gubbasztanak és csak

Csodálják hamis dalomat,

Nekik károgásnak tűnhet csak

Mint folyó válik szét lábainknál

Megannyi fényes, kerge uszadék

Mélyükön otthonuk felé rohanó

Békés bolondok kergetik egymást

Csak én virrasztok, másra gondolva

Szárnyaimat fázósan magam köré

Hajtogatom és ha torkom elszorul

Régi, bús dallamot dúdolok magamnak

El nem űzöm álom-ellenségeimet,

A fájdalom balsors-seregét kapuimtól

Tudom, végül majd lehunyom szememet

És megadásul békésen közéjük zuhanok

Vádló tekintetek kísérik majd repülésem

Gyengébb tollaim kapaszkodnak csak

Roncs valóságom bádog kürtőibe

De átszelem a hangos mélységet végül

Méltatlan szavakkal rebbennek majd szét

A gyertyaláng lét örök kritikusai és szemük

Mégis majd a tetők magasát kutatja, honnan jött

Hol egyesül a csillagos égbolt fakó világukkal

Cloud Boohen egy újabb költeménye bukkant a felszínre egy kereskedő hagyatékának szétosztásakor. A megboldogult pyar kalmár a család elmondása szerint egy alkalommal szállást és kosztot adott a vándor bajvívóköltőnek, aki pénz híján ezzel a művel ajándékozta meg őt.