Ha minden igaz, ez az első M.A.G.U.S. versenymodul. De annyi kétségtelen, hogy korát tekintve (1994) az egyik legkorábbi. Köszönet illeti megőrzéséért a szerzőt, Inhaizer Gyulát, aki rendelkezésünkre bocsájtotta példányá, hogy megőrizhessük. Ő a győri illetőségű SárkányszívRoham találkozók egyik alapítója és szervezője is volt, aki az akkor még fiatal, kialakulatlan M*-ra (a saját bevallása szerint utolsó pillanatokban) vállalkozott, hogy az országos rendezvény résztvevőinek kalandot írjon.
A kora ellenére azonban már itt is találhatunk előremutató elemeket: a fülszöveg helyén (utolsó oldal) található egy hangulatkeltő novella Jonathan Tools tollából, akiben sokan ismerhetnek a pár éve elhunyt, de nagy népszerűségre szert tett Böszörményi Gyula íróra. Ahogy az előszó (egyáltalán, hogy van) is írja az utolsó oldalon a kaland megfelelően forgatva és tartva a kalandban szereplő lények, bestiák, ellenfelek statisztikáit tartalmazó mesélőparavánná változtatható (volt alkalmam élesben tesztelni, nagyon megkönnyítette a dolgomat).
A kalandmodul maga, bár első (második és harmadik) látásra szabadfogású AD&D átiratnak hathat, ennyivel nem érdemes leírni. Igaz ugyan, hogy az ynevi kötődések … halványak (és kimerülnek egy rosszul írt istenség nevében), DE a bemesélést követően elkezdődő metajáték, ami a közelgő napfogyatkozással való versenyfutás a KM számára is egy plusz folyamatos izgalomfaktor és ha a játékosok is megérzik, anélkül hogy ismernék a számszerinti szabályait kifejezetten érdekes hangulatot teremt.
Az, hogy az ekkor még felfedezetlen Kalandok Kontinensére írták a kalandot (így technikailag az I. Tematikára a magam értékelése szerint) hasonlóan a Dreonnar küldetése mintakalandhoz, nagyon könnyen ültethető át szinte bárhová és bármikorra Yneven. Az életút csapatomnak a toroni Kenzal-hegységbe helyeztem az eseményeket és a varázsló kincsestárába egy, a küldetéssorozatuk szempontjából fontos tárgyat helyeztem … más kisebb-nagyobb átírások mellett, de a kaland legtöbb elemét érintetlenül hagyva hitelesen tudtam átadni nekik, ezt a relikviának számító kalandot … valószínűleg 19 éve először.
Most, hogy megtaláltuk és számotokra is átnyújthatjuk kívánom, hogy ti is fedezzétek fel mesélőként és játékosként Arago barlangrendszerét, mentsétek meg a Győzhetetlen Hatok közül, akit még lehet, szálljatok szembe Quaglishal -al legjobb tudásotok szerint és fedezzétek fel a Gummy-csontváz titkait.
LETÖLTÉS: Napfogyatkozás
U.i.: a borítókép, különösen az impresszumban található megjegyzéssel együtt, mindent elmond arról a korról, amikor a kaland megszületett és azokról, akik előttünk jártak ezen az úton a hobbinkban … miszerint jó arcok voltak és élvezték, amit csináltak