Komattre műhelyében készült el az idei évadzáró rendezvényünk hangulatkeltő videója, amivel régi hagyományt élesztünk fel a kampányok történelméből. Jó szórakozást!
Beszámoló a VI. Hősök Napja(i) Szerepjátékos Táborról és Rendezvényről
Az őszi hosszúhétvégén került került sor a Szekszárd és környékének játékosait összefogni igyekvő progresszíven fejlődő klub első többnapos találkozójára a vadregényes Bátaapátiban. A helyszín már önmagában, az odaúton megadja a lehetőséget a (tényleges) kikapcsolódásra és elmélyülésre a szerepjátékhoz, maga a szállás pedig a kényelmes lakájként fogadott be minket egy árnyas völgyben.
Az időjárás kegyes volt hozzánk, napközben, már a megérkezéskor is péntek délután, verőfényes napsütésben melegedhettünk a szabadban, estére pedig a fűtött helységekben és szobákban folytak a játékok. Az Aponyi Vadászkúria mindennapjait annakd rendje és módja szerint feldobtuk a kockacsörgetéssel, karakterlapzörgetéssel és az elmaradhatatlan esti hajnalba harapó beszélgetésekkel.
Bajnokalkotás (digitális + pdf)
Merész álmok, sötét titkok II. (M.A.G.U.S. könyvkritika)
Lassan őrölnek a M.A.G.U.S. irodalom fogaskerekei, de azért őrölnek. Az író-olvasó találkozók gyakoribbak ugyan a kiadóban, mint a tényleges megjelenés, de azért őrölnek. Ez nem rosszmájúság a részemről, sokkal inkább ténymegállapítás. Az új Zászlóháborús kötet első felét még tavaly vehettük a kezünkbe, azóta lezárult egy újabb pályázat is és már a horizonton a következő. De lássuk, hogy mivel is van dolgunk … idén.
A III. Szkriptúra tehetségkutató a „Lobogók árnyékában” jeligével az Észak Lángjai eseményeinek és a háborúnak a kifejtésével foglalkozik. A legjobb tíz írás a beérkezettek közül annak rendje és módja szerint meg is jelent annak idején az első kötetben, akkor még a Deltavision és a Lunír kiadó közös munkáját dicsérve és éltetve … persze a résztvevők és az amatőr írók (jó értelemben használom a kifejezést) mellett.
A találkozó plakátja by AJuci
(Készítette Somogyvári „AJuci” Judit felhasználva Zsilvölgyi „Max” Csaba grafikáját. Köszönet érte!)
M.A.G.U.S. Eredet #15: Rualan szörnyei és kincsei
A soron következő múltidézésünkben először a még csak születőfélben lévő Rúna és a Bíborhold első intellektuális csörtéjét olvashatjuk, amelyben egy Petőfi Csarnokban tartott rendezvényről írt cikkre reagálnak az Előbeszédben. Ironikus kissé, hogy akkor érünk ehhez a filológiai gondolathoz, amikor a szóban forgó intézményt és épületet nemsokára végleg búcsúztathatjuk a Városligetben.
Ezen kívül látszólag kevesebb téma akad a mostani tíz oldalas GuRúna mellékletbe, de ezek annál terebélyesebb írások: az Elátkozott Vidék két lényéről ejtenek szót a Bestiáriumban. Az Árnyjáróról tudjuk azóta is, hogy a legbővebb levőre eresztett leírás (bár erősen kétlem, hogy sokszor és sokan találkoztak velük játék közben úgy ahogyan itt és máshol is le vannak írva) illetve a Querda bemutatása található meg eredeti illusztrációjával és írásmódjával(?).
A fen említett csörte folytatásával záruló befejezés előtt azonban még egy kimerítő képzettség-magyarázó cikket olvashatunk a drágakőművességről, a csiszolás módjairól és fajtáiról, ami bár nem tűnik első hallásra, olvasásra hasznosnak azért egy valóban kezdő játékosnak akkoriban (’93-ban járunk) minden ilyen mesélői segédlet jól jöhetett még. Az biztos, hogy ezek már előrevetítik a készülő, félkész, majdani törvénykönyv és kiegészítők anyagait. Várjuk szeretettel. Letöltés: GuruRúna10.93.11
(Az illusztráció megszokott módon már egy M* kártyalapról Szendrei alkotása)
Roxenben (III. Hangulatkeltő novella)
Kevesen merészkedtek ki a Régens parancsa ellenére a város melletti mezőre. Persze ez is csak olyasmi volt, amik az emberek elvártak világi vezetőjüktől, de betartását maguk sem vették komolyan. Annak ellenére, hogy az idegeneket szigorúan távol tartották az épülő faszerkezetektől, lelátóktól és bódéktól, a városiak, és köztük a dologtalan gyerekeik, csak egy újabb lehetőséget láttak benne a kitölthető élettérre. Utóbbiak ezen belül játéktérre.
Örök Város (II. Hangulatkeltő novella)
Új-Pyarron úgy ragyogott a kora őszi fényekben, mint amilyennek a bárdok dalában is szerepel: végtelen nyugalommal, türelemmel, az elpusztíthatatlanság szimbólumaként. A parti fák tövében aranyszín volt a lehullott avar, a szél és eső elleni ponyvák együtt táncoltak a magas tornyokon lobogó zászlókkal. A város örökkévalósága együtt változott az időjárással, s úgy tetszett minden évszakban a legjobb arcát mutatja. Egy otthonét, amiért érdemes meghalni.