Az idei nyári táborban Az A.V.U. emberei a Falkenstein bemutatójátéka mellett egy otthoni szettingjüket is bemutatták egy sikeres játék keretében, amiről részletesebben és beszámolóval tűzdelve a honlapjukon olvashattok sok más érdekes és értékes olvasmány mellett. Alább pedig a beharagngozóját és magát a kalandmodult olvashatjátok és tölthetitek le. Jó szórakozást kívánunk hozzá!
“- Na jól van, elég az időhúzásból! – mordult egyet a nagydarab khark. – Beszélj, Morgan!
A taverna pultját támasztó idősebb tengerész belekortyolt az italába, azután bólintott.
– Köszönöm a végszót, jó uram. – hajolt meg a gúnyosan horkantó khark felé, majd a többiekhez fordult. – És mindenki másnak is köszönöm, hogy elfogadta a meghívást. Mind ismertek engem, tudjátok, hogy Morgan kapitány nem a levegőbe beszél. És gondolom, azt is sejtitek, miért kaptatok meghívást: egy expedícióhoz keresek embereket.
A helységen halk morajlás futott végig, páran sokatmondó pillantásokat váltottak. A tengerész elégedetten elmosolyodott, azután aktiválta a bal karján viselt mágika egyik talizmánját. A tenyerében megjelent egy fényesen izzó zöld fénygolyó, amit a terem közepére dobott, és az pörögve-forogva egy méteres átmérőjű gömbbé változott. Apró hegyláncok és beltengerek szakították meg a végtelennek tűnő zöld őserdőket, de semmi ember – vagy más – alkotta építmény nem látszott rajta.
– Ez itt az úti cél, ez a nevesincs hold. Ahogy látjátok, élet az van rajta, nem is kevés: az egész dzsungel csak úgy hemzseg az állatoktól. Viszont van itt más is.
A gömb kifakult, majd átlátszóvá vált, mint egy szappanbuborék, a belsejében pedig egy ziggurat-formájú, romos építmény jelent meg. Láthatóan ősöreg volt, a dzsungel szinte már benőtte, de még így is kivehetők voltak a kopottas vésetek és a törött szobrok. Egy újabb váltással máris a rom nagytermét látták – a közepén pedig egy éjfekete monolitot. Azután a fátyolvisszhang véget ért.
A teremben néma csönd volt, mintha fejben már mindenki azt számolgatta volna, mennyit is érhet az, amit látnak. Semmi kétségük nem volt róla, hogy egy Elveszett Világ volt, az Ősök egyik kolóniája – a kérdés csupán az, kifosztotta-e már valaki előttük?
– Ezt a Fátyolvisszhangot én magam készítettem és én vagyok az egyetlen, akit ismeri a hold és a romok hollétét. – mondta a tengerész, miközben a talizmánt kipattintotta a helyéről, és visszatette a nyakában lógó erszénybe. – De aki velem tart, mind részesül a kincsből.
– Egy ilyen úthoz hajó is kell, Morgan “kapitány”. – jegyezte meg egy rövidre nyírt szőke hajú nő, az övébe dugott varázsvetővel játszadozva. – De úgy hallottam, neked az nincs…
Morgan lassan bólintott, azután a bejárat közelében várakozó, a többiektől némileg jobban öltözött férfi felé intett.
– A hajóról a patrónusunk gondoskodik.
Pár pillanatig mindenki az ismeretlen férfit méregette: a “patrónus” egyértelművé tette, hogy valamelyik nemesi ház áll mögötte, ha egy kereskedőház lett volna, akkor “üzlettársak” lettek volna. Címert nem láttak sehol, ami nem is volt meglepő. Aligha akarta volna, hogy bárki is összekösse a házát ezekkel a kikötői martalócokkal.
– Tehát hajó és pénz van, emiatt ne aggódjatok. – sóhajtott Morgan kapitány. – A zsákmányon a szokványos módon osztozunk: a felén osztoznak a patrónus, a tisztek és jómagam, a többin pedig ti, egyenlő arányban.
– Persze csak akkor, ha találunk valamit. – vetette közbe a khark. – De mi van, ha már kipucolta valami kalózbanda?
– Ez meglepne! – vágott vissza ingerülten Morgan. – Pár jártam ott, és én vagyok az egyetlen, aki ismeri a hollétét! Ha nem bízol a szavamban, takarodj, Juszeb!
A khark kiköpött, aztán vicsorogva kivillantotta az agyarait, körbe pillantva a társaságon. Láthatóan a teremben tartózkodók többsége nem kedvelte, még a többi khark sem.
– Remélem, meggebedtek mind. – vetette oda nekik, ahogy kivonult a kocsmából. Morgan megkönnyebbülten felsóhajtott, ahogy az ajtó bezárult mögötte.
Nos, akkor tehát ki akar velünk tartani? – kérdezte, megidézve maga elé egy fénykönyvet.”
Ez már nem DIXIELAND és ha lehet még messzebb hajítjuk a bárdot a CoC-tól megszokott idősávtól. Oda az úri közönség, a kimódolt poszt-viktoriánus kor és a két háború közötti csillogás. A gombafelhő felemelkedésével új világrend született, de a bebetonozása közben is szólt a nyünyörgés: az ’50-es évek habos-babosnak hitt évtizedeiben a régi jó dolgokból vagy éppen azok árnyékában a hangos, pattogós Rock’n’Roll mellett egy másik ellenkultúra, a beat(nik) korszak is kibontotta szárnyait, s mint tudjuk (főleg ha Twin Peaks rajongóként ismerjük David Lynch kritikáját erről az időszakról ABBÓL az epizódból) a szuperhatalmak és a Király is csupán értelmezhetetlen maszlag a MÍTOSZ valódi urai számára … Akkor mit remélhetnek ezek a fűzfapoéták a sorstól?
Újra feltámadtak a hullámok a és újra élettől hangos Balaton partja, így újra megrendezésre került, immáron harmadszor is a Hullámkirály szerepjátékos találkozó. A három nap alatt a vízparti hűsölés mellett birokra kelhettünk Ynev bestiáival is.