Oszlánszky Zsolt (Peter McSky): Az Öt Arc Háza /M* kalandmodul/

A hétvégén lezajlott huszonharmadik egynapos rendezvényünk kalandmodulját olvashatjátok ezúttal, amit a Tizedik című regény és a korábbi Fagyvár kalandmodul írója jegyzett. A találkozón nagy sikert aratott és másságával, hogy inkább az intrikát, szociális részt, szerepjátékot ülteti a nyeregbe ellenben korábbi versenymodulokkal kellemes változatosságot hozott az Ynevi Vándorlások történetei sorába. Bátran ajánljuk otthoni kampányokba való beillesztésbe is vagy akár egyalkalmas játékok témájául és reméljük még olvashatunk, játszhatunk, mesélhetünk a szerzőtől hasonlókat a jövőben.

Vélemények és élmények a XXIII-2. KalandorKrónikák Találkozóról

Lezárult a huszonharmadik Kalandorkrónikák M.A.G.U.S. Szerepjátékos Találkozó és Verseny. A rendezvényen készült képek a hét folyamán fognak felkerülni a facebook eseménynél, több részletben. A találkozó kalandmodulja a hét elején kerül majd ki a honlapra külön bejegyzésbe. Nagyon köszönjük mindenkinek, hogy játékával, meséjével, részvételével hozzájárult a nap nagyszerűségéhez és remélem minél hamarabb ismét találkozhatunk az asztoknál vagy legalább a sorban a büfénél. Ebben a bejegyzésben várjuk visszajelzéseteket a rendezvényről, hogy kinél hogyan és miként alakult a kaland nyitott vége és milyen benyomásotok volt az új helyszínről összehasonlítva a korábbival. Addig is amíg újra nem pöckölünk kockát együtt jó kalandot kívánunk mindenkinek!

Előtörténet Alapú Karakteralkotás P.sz. 3721-re

Hosszú utat tett meg a M.A.G.U.S. szerepjáték és rajongói is, mióta először kinyithattuk a Nagy Zöldet és elkezdhettük felfedezni Ynevet. Amellett, hogy ez is egyfajta (intellektuális) hagyományőrzés lett, az egyik legfontosabb képességünk a változás. Sok küzdelem és sok kaland áll már mögöttünk, amihez méltó új ötletekkel teli, sok régi kérdésre választ adó karakteralkotást szerettünk volna kezetekbe adni a második 25 év elején. Természetesen nem a semmiből és magától ugrott elő mindez, hiszen a korábbi Tetemre Hívás karakteralkotásunk is folyamatosan fejlődött és olvashattátok már egyszer a Romkúti Típusú (elő)életút vezetésre alkalmas módszerünket.

Az is nagyon fontos, hogy nem vagyunk egyedül (mert úgy nehéz is lenne szerepjátékozni, ugye) és hála a közös ötleteléseknek és beszélgetéseknek a Hősök Napja, Regélő Főnix és Hullámkirály csapatok vezetőivel rengeteg új igény és meglátás került bele a kalapba mielőtt nekiláttunk egy (legtöbb ízében) új karakteralkotási metódusnak. Álljon itt egy köszönet mindazoknak, akik a fentebb nevezett klubokból és a Krónikás csapatból a legtöbbet segítették észrevételeikkel (a teljesség igénye nélkül, hisz a tesztcsapatok névsora ki sem férne teljesen): Shalafi del Necronak, Luciusnak, Tantinak, Ishidunak, Unitynek, Meránnak, Novannak, Rafinnak, Komattrének, Magichorsenak, Messornak és Magyar Gergelynek is nagyon köszönöm a tevőleges hozzájárulásukat az anyaghoz (s ahogy látjátok majd, volt mihez).

Átkozott fészkekben kampány

A Nagy Dél-Ynev kampány (2004-2006) után sok hasznos (és keserű) tapasztalattal lettünk gazdagabbak annak idején. Egyértelmű volt, hogy egy ilyen vállalkozáshoz szükséges többek között egy közös honlap, világkép, karakteralkotási metódus és egy csapat, amelyik tisztában van alkalomról alkalomra az összefüggő történet alakulásáról. Nem utolsósorban egy játékosi közösség, amelyik rendszeresen tájékoztatva van az események alakulásáról és jó előre tud tervezni velünk.

Komattre és Shalafi del Necro: Bíbor nap (M.A.G.U.S. kalandmodul)

Célunk a kalanddal az volt, hogy bemutassuk Horizont városának és környékének a lehető legtöbb szegmensét. Amellett, hogy egy pörgős és pattogós ütemtervvel, kicsit az idővel versenyt futva megszerezzenek a játékosok egy, a város számára igazán fontos recept összetevőit. Szeretnénk Ynev eme eldugott, de élettől zsongó szegletébe kalauzolni a játékosokat és téged is kedves kalandmester. Sok rendhagyó gondolatot és elemet helyeztünk el, de ezeket megpróbáltuk klasszikus, már jól ismert köntösbe csomagolni.

A kaland lényegében egy gyűjtögetős történet, ami négy kisebb szakaszra bomlik, amik külön-külön is lemesélhetőek. Úgy számoltunk, hogy egy-egy szakasz körülbelül 3 órát vesz igénybe, ami azt jelenti, hogy egy kellemes hétvégi napon lemesélhető a társaságnak, de ha az online térben van lehetőségetek játszani rövidebb játékülésekkel, akkor szabadon felbonthatod az egyes elemekre, hogy kényelmesen végig érjetek minden egyes szegletén. Jó olvasgatást és még jobb játékot kívánunk a kalandhoz, továbbá ezúton is szeretnénk megköszönni A’frad-nak és Takács Péternek a lektorálásban végzett munkáját.

LETÖLTÉS: [50]-Horizont kampány – Bíbor nap

CXXIII (123.) Krónikák Hírlevél – … és egyszer bent.

A’frad!         Líthas!           és         Ahoy!

ahogyan azt sajnos előző hírlevelünk óta tapasztalhattátok nem volt módunk megtartani rendezvényeinket és így a Kalandorkrónikák, a Hősök Napja és a Hullámkirály soron következő alkalma is elmaradt. Azonban ez sem szeghette kedvünket, hogy a megváltozott helyzetben egy újfajta közös kreatív játékra invitáljunk titeket és az idei Vándorkrónikák Tábor égisze alatt meghirdettük az ONLINE

HORIZONT KAMPÁNYT

Rock & Role – A karakteralkotásról (S01 E03)

Legújabb adásunkban a műsorvezető Tair faggatja Shalafi del Necro, Unity és Axel Ragaen szervezőket a 2019-es esztendőben használt karakteralkotások hátteréről, kiindulási pontjukról, ihletésükről, készítésükről és a távoli jövő terveivel velük kapcsolatban.

A KARAKTERALKOTÁSOKRÓL:

1, Előtörténet Alapú Karakteralkotás: egy olyan metódus, ami döntések és korábbi kalandok kiválasztásával vezet végig a karakteralkotás menetén, igyekezve az eredeti ynevi hangulatot megtartani és egyszerre bemutatni a lehetőségeket, amiket a Sötét Együttállás óta a rendszer nyújt.

2, Prioritásos Hősalkotás: kiegyensúlyozott rendszer a korábbi karakteralkotások szellemét továbbörökítve igyekszik lehetőséget adni, hogy a karaktert a kezdetektől,  felépítve játéktechnikailag egy kalandozóvá változtathassuk sok előremutató elemmel.

3, Klasszikus Karakteralkotás: azok számára lehet a legvonzóbb, akik a legkevesebb hívsággal és bonyolítással szeretnék megalkotni a karakterüket, ugyanakkor elegánsan és innovatívan használja fel a Dicsőségpontokat.

4, Adottság Alapú Karakteralkotás: a high- és power-fantasy elemeit felsorakoztató metódussal korábban nehezebben elérhető képességek is megnyílnak, választhatóak a karakterek számára, hogy régi és új játékosok a rendszer szélesebb spektrumát tapasztalhassák meg általa.

5. V.I.T. Alapú Karakteralkotás: a vagyon, ismeretek és tapasztalat kérdéseire koncentráló metódusban fontos szerepet kap a karakterek háttere is sok más opcionális lehetőséggel egyetemben